Varázstorony

A Varázstorony a Líceum épületében található (Eszterházy tér 1.)

varazstorony_logoRÖVID ISMERTETŐ A LÁTOGATHATÓ HELYEKRŐL

Varázsterem (4. szint)
A tudomány széleskörű megértését a „kézzel fogható”, kipróbálva tanulás nagyban elősegíti. A Varázsterembe ellátogatók érdekes, saját maguk által elvégezhető kísérleteken keresztül ismerkedhetnek meg alapvető fizikai jelenségekkel. Tudományos „játékokat” játszhatnak. Számítógépen természeti jelenségek eredeti felvételeit, animációit futtathatják le. Lehetőség nyílik az Interneten természettudományos csatornák, honlapok böngészésére is.
A teremben az interaktív kísérletezésen túl a látogatók régi kísérleti eszközökből, és a Bükk hegységből származó kőzetekből, ősmaradványokból álló kiállítást szemlélhetnek meg.

Hell Miksa Experimentárium (Rendhagyó órák terme) (4. szint)
Az Eszterházy Károly Főiskola Természettudományi Karán a kar tanárai diákcsoportoknak rendhagyó biológia, fizika, földrajz és kémia órákat tartanak, melyek szervesen kapcsolódnak a Varázstorony programjához, s az Egerbe érkező iskolás csoportok igényelhetik. Ezen kísérleti bemutatókkal, magas színvonalú szemléltetéssel ötvözött foglalkozásokat előre egyeztetett témákban és időpontokban tartják. (Előzetes egyeztetés legalább egy héttel a látogatás előtt a 36/520-400/2279, 20/512-5118, vagy: varazstorony@ektf.hu.)

Csillagászati Múzeum (7. szint)
A Csillagásztorony – eredeti nevén a Specula – 1776-ban kezdte el működését. Az obszervatórium korának legjobb csillagászati műszereivel volt felszerelve. Ezeket Hell Miksa magyar születésű, bécsi császári, királyi udvari csillagász, az akkori idők legjobb bécsi és londoni távcsőkészítő mestereitől rendelte meg. Az eredeti műszerek kiállítása tekinthető meg a Csillagászati Múzeumban. (Csillagászattal kapcsolatos kiállítások a felsőbb emeleteken is találhatók.)
Csoportok részére múzeumpedagógiai foglalkozásokat is tartunk. (Előzetes egyeztetés: 36/520-400/2279, 20/512-5118, vagy: varazstorony@ektf.hu.)

Planetárium (7. szint)
Magyarország jelenleg harmadik működő planetáriuma. A 6 méter átmérőjű, félgömb alakú, közel 60 négyzetméteres vetítőfelületen az éjszakai csillagos égbolt valósághű képmása jelenik meg. A csillagos eget, a Naprendszer bolygóit és azok mozgását bemutató programok nagy érdeklődést válthatnak ki, mert az iskolai fizika és földrajz tantervekben szereplő csillagászattal kapcsolatos tananyagokat látványosan és élményszerűen közvetítik. (Előzetes egyeztetés: 36/520-400/2279, 20/512-5118, vagy: varazstorony@ektf.hu.)

Camera Obscura (Sötétkamra, periszkóp 10. szint)
Az 1776-ban készült, Hell Miksa által tervezett berendezés nem csak Magyarországon, hanem az egész világon ritkaságnak számít. Optikái segítségével a barokk Eger és környéke vetíthető ki a besötétített terem közepén lévő asztalra.

Panoráma Terasz (9. szint)
A fenti érdekességek mellett szép kilátásban lehet részük, ha kilépnek a torony teraszára. Madártávlatból csodálhatják meg a várost.

BELÉPŐJEGYEK:

Csillagászati Múzeum, Varázsterem, Camera Obscura, Panoráma terasz
Diák, nyugdíjas (igazolvánnyal) 1 000 Ft/fő
Felnőtt 1 300 Ft/fő
(két felnőtt + két gyerek) 3 000 Ft/család
Sétajegy (panoráma terasz + egy választható terem) 500 Ft/fő
Múzeumpedagógiai foglalkozás 800 Ft/fő
Rendhagyó óra 800 Ft/fő
Planetáriumi műsor
Diák, nyugdíjas (igazolvánnyal) 800 Ft/fő
Felnőtt 1 200 Ft/fő

A Varázstorony részlegeinek látogatása ingyenes (beleértve a planetáriumi programokat is)
tanulócsoportokat kísérő pedagógusoknak (pedagógus igazolvánnyal),
iskoláskor alattiaknak,
70 év felettieknek,
a főiskola minden dolgozójának és közvetlen családtagjaiknak,
a főiskola hallgatóinak,
a gyakorlóiskola tanulóinak és tanárainak,
a főiskolai hivatalos vendégeinek,
fogyatékkal élőknek és kísérőiknek.

Látogatási rend:
A csoportok érkezési rendben követhetik egymást, egy csoport létszáma 25-30 fő lehet, nagyobb csoport létszánál csoportbontást kell végezni.
A Camera Obscura befogadóképessége 15-20 fő.
A Jedlik Ányos Experimentáriumban 35-40 férőhely van.
A Varázstorony teljes látogatási ideje kb. 60-70 perc.
Ezen túl egy planetáriumi műsor, vagy egy rendhagyó óra még 45-50 perc.

Regisztráció esetén az igényelt időpontban biztosítjuk a csoport látogatását!
NYITVATARTÁS:
Február 1.-től március 14.-ig hétvégente 9:30-13:30-ig (13:00)
Március 15.-től április 30.-ig hétfő kivételével mindennap 9:30-15:30-ig (15:00)
Május 1.-től augusztus 30.-ig mindennap 9:30-17:30-ig (16:30)
Szeptember 1.-től október 31.-ig hétfő kivételével mindennap 9:30-15:30-ig (15:00)
November 1.-től december 14.-ig hétvégente 9:30-13:30-ig (13:00)
December 15.-től január 31.-ig zárva tartunk.
Csoportokat fogadunk a látogatási időn túl és hétköznapokon is, de előzetesen regisztrálniuk kell telefonon, vagy e-mailben (Tel: 36 520 400/2279, 06 20 512 5118; e-mail: varazstorony@ektf.hu )
Pénzár nyitás minden eseteben 9:00. Pénztár zárás zárójelben

 

bővebben: www.varazstorony.hu

Látnivalók Egerben